A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének folyóirata a gyógypedagógia szakterületének új eredményeit, gyakorlati munkájának tapasztalatait közli negyedéves rendszerességgel. A GYOSZE a gyógypedagógia specifikus területeinek aktuális hírei mellett évek óta állít össze tematikus számot egy szakág összefoglalójaként, illetve az időszaki eseményekről, megjelent friss kiadványokról közöl rövid tájékoztatókat.

Az  első szám 1973-ban készült el. Szerkesztője Göllesz Viktor, főszerkesztője Gordosné Szabó Anna volt. A szerkesztőség ebben az időben a Bethlen Gábor téren volt található. A folyóirat már a kezdetektől negyedévente jelent meg. 2000-től a lap szerkesztősége átköltözött az Ecseri útra, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának épületébe.

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete és folyóirata a Gyógypedagógiai Szemle 1997-ben tartotta XXV. jubileumi országos szakmai konferenciáját, amelynek anyagából különszámot adtak közre. A jubileumi plenáris ülésen a főszerkesztő "Szakmai társulások a magyar gyógypedagógia történetében - a MAGYE öröksége" címen tartott előadást.

2008 óta a lap online is elérhető az érdeklődők számára a világhálón. A Szemle digitális változata tartalmában és formájában is követi a nyomtatott változatot. 2001. januárjától a Gyógypedagógiai Szemlében megjelent írások bibliográfiája is évről évre helyet kap a honlapon. A GyoSze Online már minden jelentősebb hazai szakmai szervezettel, oktatási intézménnyel és egyesüléssel rendszeres kapcsolatot tart, híreiket, anyagaikat rendszeresen közli, illetve szemlézi.

 

Alapító-főszerkesztő: Gordosné dr. Szabó Anna
Főszerkesztő: Rosta Katalin
Tervezőszerkesztő: Durmits Ildikó
Szöveggondozás: PRAE.HU Kft.
Szerkesztőbizottság: Benczúr Miklósné, Csányi Yvonne, Farkasné Gönczi Rita, Fehérné Kovács Zsuzsa, Gereben Ferencné, Kovács Krisztina, Mohai Katalin, Szekeres Ágota

Online főszerkesztő: Pál Dániel Levente
A szerkesztőség elérhetősége: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Megvásárolható: Krasznár és Fiai Könyvesbolt (1071 Budapest, Damjanich u. 39.)

Felelős kiadó:
Gereben Ferencné elnök - Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete
1071 Budapest, Damjanich u. 41-43. Tel.: 461-3512
Dr. Szabó Ákosné főigazgató - ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar
1097 Budapest, Ecseri út 3. Tel.: 358-5500

Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága
1008 Budapest, Orczy tér 1.
Előfizethető valamennyi postán, kézbesítőnél,
e-mailen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. , faxon: 303–3440
További információ: 06-80/444-444

Megjelenik negyedévenként.